2010. július 25. - Toni Torres
Az átigazolási szezon még egészen augusztus végéig tart, s ezalatt minden bizonnyal az újdonsült klubvezetés Josep Guardiolával karöltve az FC Barcelona megerősítésén dolgozik majd. Ahogy az uborkaszezon során rendre átigazolásokért felelős, mindent tudó szakemberekké avanzsált újságírók is igyekeznek a legnagyobb klubok számára – így az FC Barcelonának is – az aktuális sztárokat, illetve kevésbé ismert játékosokat leigazolni. Ilyenkor a szurkolók is csatlakoznak, és nem sajnálva szabadidejüket, nem egyszer elismerésre méltó kutatómunka, egy-egy futball-szimulátor hosszas tanulmányozása és néhány, videómegosztón található játékos-összeállítás segítségével tökéletesen feltérképezik a játékospiacot. Elvégre, ők tudják pontosan, hogy mire, pontosabb kikre van szüksége szeretett csapatuknak, majd ezen tudás birtokában intenzív támadás alá helyezik az erre alkalmas felületeket. Röpködnek a nevek, érvek és ellenérvek, pletykák, hírek és mindenféle nélkülözhetetlen fűszer, ami az alapvetően színtelen, szagtalan, minőségi futballtól mentes heteinket ízesíti – még ha nem is mindig a szájízünknek megfelelően. Most én is csatlakozom eme táborhoz egy rövid írás erejéig. A következő sorokban arról szeretnék néhány gondolatot megosztani, hogy véleményem szerint a következő szezont illetően jelenleg az FC Barcelona milyen hiányposztokban szenved, s ezek betöltésére milyen kvalitású játékosokat tartok megfelelő célpontnak annak érdekében, hogy a csapat továbbra is a fejlődés útján maradjon, valamint a játékosállományt illetően a lehető legfelkészültebben vágjon neki az újabb kihívásoknak. Mindezt természetesen 100%-ig szubjektíven, sajátos szakmaiságommal. Először is fontos megjegyeznem, hogy az előző szezont és David Villa leigazolását követően úgy véltem, legalább két játékosra van szüksége csapatunknak, s ezen véleménnyel minden bizonnyal nem voltam egyedül. A védelembe egy Dani Alves pótlására alkalmas jobbhátvéd, valamint a középpályára egy technikás, a támadófutballt kellőképp segíteni képes, olykor Xavi és Iniesta helyetteseként is megfelelően teljesítő középpályás megszerzését. Ez a világbajnokság, s az azóta eltelt két hét eseményeinek függvényében változott. A helyzet jelen állása már más igényeket szült.
Jelenleg azt gondolom, a kezdőcsapat késznek tekinthető. Akkor mindenképp, ha végül Fabregas nem érkezik. Cesc esetleges visszatérésével egy időben mindez megváltozhat, erről azonban később írnék. Ha a csapatrészeket nézzük, nem sok kérdőjelet találunk a kezdő tizenegyet illetően: Védelem: Alves – Puyol – Piqué – Abidal
Cáceres megtartásának sem látom értelmét. Az uru hátvéd nem futott rossz szezont Torinóban, de túlzottan kiemelkedőt sem. Viszonylag fontos szerepet kapott a zebráknál, ezzel szemben Barcelonában sokadik lenne a rangsorban, így vélhetően nem kíván visszatérni, s amennyiben a klub még most nyáron értékesíti, úgy nem kockáztatja a még nagyobb anyagi értelemben vett bukást. Összegzésképp azt mondhatom, a legjobb megoldás még csak nem is Márquez megtartása lenne, hanem egy tehetséges fiatal védő szerepvállalása, amennyiben valóban elérik a kívánt szintet. Ebben jómagam biztos vagyok. Természetesen Rafa távozása maga után vonhat egy újabb transzfert a védelembe. Ez esetben Rosellék egy idősebb, az egyik La Liga gárdában szereplő játékos után érdeklődhetnének, akit Adrianóhoz hasonló módon lehetne megszerezni. Az utóbbi évek védőigazolásai közül a három fiatal „nagy tehetség” – meglehetősen magas átigazolási díjért – bukásnak nevezhető, míg Maxwell megszerzését nagyszerűnek tartom.
Az utóbbi esztendőkben nyilvánvalóvá vált, hogy Xavi és Iniesta kettőse mögött abszolút nincs olyan játékos, aki stílusát, kvalitásait tekintve ténylegesen a félelmetes duó tartalékának tekinthető. Megfordult már ezen szerepkörben Gudjohnsen, Hleb, Keita és még elvétve Touré is, akik közül egyedül utóbbiban láttam megfelelő megoldást. A többiek némi túlzással „kutyaütők” ezen szerepkörben, míg Touréra másképp, vagy sehogy sem számított Guardiola, így végül a távozás mellett döntött. Ez tarthatatlan állapot, valós, létező, komoly probléma, amit minden bizonnyal Fabregas orvosolni tudna, az ügy azonban sokkal bonyolultabb ettől. Elvi és anyagi akadályok nehezítik meg érkezését, s akkor még nem beszéltünk arról, Guardiola valóban akar-e egy olyan játékost a középpályára, akinek nem elég minden harmadik mérkőzésen pályára lépni. Cesc érkezésével együtt a csapat érdekeit figyelembe véve vélhetően be kellene áldozni Zlatan Ibrahimovicsot. Minderről néhány sorral később részletesen is írok.
A középpálya egészét tekintve is meg kell említenem néhány utánpótlás-játékost, akik megkapták a kellő nevelést, a Blaugrana stílusa a vérükben van, nyilvánvalóan tehetségesek is, így most már Guardiola nyugodtan számíthatna rájuk. Főként Jonathan dos Santos és Thiago lehetnek esélyesek az előrelépésre, akik már tavaly is lehetőséget kaptak a felkészülési szezonban. Egy új középső középpályás valamint közülük legalább egy játékos Keitával, Alvessel, Adrianóval és Maxwellel kiegészülve már óriási előrelépésnek számítanának a Xavi – Iniesta duó mögött.
Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy Fabregas ebben az évben megtenné a távozásához szükséges lépéseket úgy, hogy a Blaugrana részéről nem kapna ígéretet hírnevének, képességeinek megfelelő játékpercek biztosítására. Ha taktikai megfontolásból közelítjük a helyzetet: Iniesta a hatkupás szezon és a Dél-afrikai világbajnokság alapján többnyire a középpálya valamelyik szélén, támadó instrukciókkal felvértezve állhatna csapata segítségére, ahogyan Fabregas is, így egyikük nyugodtan játszhatna hasonló szerepkörben, mint tavaly Keita, mögöttük Xavival és Sergivel kiegészülve. Ez nem lenne forradalmi, meggondolatlannak, rossznak tűnő lépés. Így azonban a támadósorból egy ember gyakran találná magát a padon. Az utóbbi esztendőt és a VB-t figyelembe véve Messi és Villa helye megkérdőjelezhetetlen számomra, míg Pedro és Bojan, illetve Jeffrén a cserepadra tökéletes. Sőt, az első két játékosban rendkívüli módon bízom, úgy gondolom erre rá is szolgáltak az utóbbi években. Szeretném, ha jó néhány játékperc során állhatnának a csapat rendelkezésére, és ezalatt rengeteg hasznos és értékes tapasztalattal gazdagodnának. Most vannak abban a korban, stádiumban, amikor a tapasztalatszerzés, a terhelés, a rendszeres játék meghatározhatja hosszútávon jövőjüket, karrierjüket. Tehát alapvetően öt játékos, s a támadószekció még Iniesta, Fabregas és Alves játékával is kiegészülhetne. Így az egyedüli gyengének tűnő láncszem Ibrahimovics, akiben persze én is igyekszem bízni, de szemrebbenés nélkül fogadnám a távozásának hírét. Ezt megfejelve még mindig nem látom értelmét jelenlétének, főként ilyen anyagi feltételek mellett, a tavaly tapasztalt beilleszkedési, a csapategységbe való beépülési nehézségeivel együtt, s akkor még nem is tértem ki arra, hogy Messi középső szerepeltetése és Zlatan statikus játéka együttesen újabb kérdéseket von maga után.
Az jól látható, hogy a „mentális hadviselés” – melyet jómagam már sok esetben túlzónak is tartottam – nem csupán lepergett az Arsenal illetékeseiről, a nyilatkozatok hatása végül az lett, hogy Fabregas klubját lehetetlen egy olyan ajánlattal „megtörni”, melyre egyrészt azt mondhatjuk, hogy reális, elfogadható, másrészt a klub kasszája is elbírná. Így végül azt gondolom, ahhoz, hogy Fabregas érkezzen, első sorban Guardiolára van szükség. Beszélnie kellene a játékossal, majd Zlatan Ibrahimovics eladását kellene kezdeményeznie. Mindezek megvalósulására vajmi kevés esély van, én azonban ezt a megoldást preferálom, s nem tartom lehetetlen feladatnak sem. Az esélyek mégis amellett szólnak, hogy Cesc marad Londonban, Ibahimovics újabb évre kap bizalmat – remélhetőleg sokkal következetesebben kezeli Guardiola – míg a középpályára vélhetően egy védekező középpályás érkezik. Úgy gondolom nem hogy előrébb nem lesz a csapat egy ilyen megoldással, még rosszabb is lesz a helyzet, mint tavaly. Ugyanis bár a középpálya alapvetően remek, Iniesta és Xavi pótlása továbbra sem megoldott, így pedig a szerencsére bízzuk a csapat motorjául szolgáló csapatrész jövőjét, mely sérülésektől sincs védve és a formahanyatlással sem lehet mit kezdeni. Keita ismét olyan Jolly Joker szerepkörbe kerülhet, ami egyértelműen nem jelent megfelelő megoldást, míg Busquets mögé érkezik majd egy játékos, akinek leigazolását anyagi szempontból vélhetően nem lehet majd megkérdőjelezni – és valószínűleg másképp sem –, de Touréhoz semmiképp sem lesz mérhető. Mindez számomra egyértelmű visszalépést jelentene. Ez esetben csalódott lennék és eredménytelennek, kihasználatlannak, elfecséreltnek minősíteném az újabb átigazolási szezont, hiszen a középpálya megerősítését mindennél előbbre tartom. Természetesen végül érkezhet egy támadó szellemű játékos is. Szokásosan előkerül Özil neve, Hleb maradása, és így tovább. Előbbi anyagi szempontból sem lenne ideális megoldás, a játéktudását is megkérdőjelezhetjük némiképp, arról nem beszélve, hogy könnyen juthatna Csihrinszkij sorsára kevés játéklehetőség esetén. Hleb részéről pedig nagyon szép gesztus maradási szándékának hangoztatása, de kérem, mondjon bárki egy érvet az elmúlt két szezon alapján, amely meggyőző lehet arra vonatkozóan, hogy idén már megfelelő tartalékjátékos lesz Katalóniában.
Végeredményben tehát azt gondolom, hogy ugyan Villa és Adriano érkezése remek hír, szükséges lépések voltak, a legfontosabb feladat még nincs teljesítve, s a körülményeket figyelembe véve nem is nagyon bizakodhatunk pozitív végkifejletben. Legalábbis olyanban, ami első, sőt még sokadik ránézésre is ideálisnak tűnik. Bő egy hónapja van a Junta Directivának, hogy Guardiolával együttes erővel megtegye a szükséges lépéseket. Én töretlenül bízom a csapatban és abban is, hogy a lehető legjobb módon sikerül felvértezni a gárdát a következő, sok szempontból az eddigieknél még nehezebb szezonra. Addig pedig türelemmel várok, viszont most azt mondogatom: ez így egyet előre, kettőt hátra – eleddig.
|
vissza a címoldalra
blaugrana.hu címoldalára • Lap tetejére • Oldaltérkép |