Kis kitérőm után folytatom is a válogatott bemutatását. 105 éves fennállásuk során közel 200 mérkőzést játszottak, többek közt más nemzeti válogatottakkal, klubcsapatokkal és olyan válogatottakkal is, akik „hasonló cipőben jártak”, mint a La Selecció – gondolok itt például a Baszk válogatottra. Az első mérkőzések során más klubok ellen mérettek meg, majd 1912-ben a „fények városába” utaztak, ahol első ízben egy másik nemzet válogatottja, azaz a Francia válogatott ellen bizonyíthattak. Az eredmény kissé lesújtó, hiszen nemzetközi debütálásuk után fél tucat (pontosan hét) góllal és egy szép nagyra szabott zakóval kulloghattak haza Párizsból. A következő években rendre rész vettek egy tartományok közti kupában, melyet Príncep d'Astúries néven rendeztek. Több volt ez, mint egy kupa, hiszen például az első két alkalommal Kasztília tizenegyével mérkőztek meg a trófeáért, s mindkétszer felül is kerekedtek ősi riválisaikon, vagy ha jobban tetszik „ellenségeiken”.
1924 hozta meg az első igazán jelentős mérkőzést, ekkor egy bizonyos Les Corts gyepén, mintegy húszezer mindenre elszánt Katalán fanatikussal a hátukban voltak szívélyes vendéglátói a Spanyol válogatottnak. Az FC Barcelona négy játékost is adott igazságos elosztásban a pályára lépő csapatoknak. A La Furia Roja Zamorával a kapuban és „a mágikus” Samitierrel a középpályán, míg a Katalánok színeiben egy Fülöp-szigeteki, név szerint Alcántara és egy argentin, Sagibarbá kergette a labdát. Egy évvel később az imént említett négy culé már egyaránt Katalóniáért küzdött, s közreműködésükkel győzelmet arattak a Csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. A 2-1-re végződő mérkőzés első gólját Sagibarbá, a másodikat Samitier lőtte. A harmincas évek közepén a brazil labdazsonglőrök sem találták a Katalánok ellenszerét: két mérkőzésen egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegük. Ezt megfejelve még ugyanabban a hónapban leiskolázták a regnáló La Liga bajnokot, azaz az Athletic Bilbaót is.
A Katalánok történelmük egyik legsötétebb, legborzalmasabb időszaka következett, mely a Katalán válogatottra is hatással volt. Franco Generális diktatúrája idején minden tilos volt, ami Katalóniához köthető, a válogatott azonban valamelyest kivételt képzett, így néhány mérkőzést – köztük kétszer a spanyol nemzeti csapat ellen – lejátszott a La Selecció, azonban a korábbi évekhez képest ez jelentéktelen volt. Mielőtt továbbugornánk egy kis adalék:
A tábornok halálát követően először a Szovjetunió ellen játszott a Katalán nemzeti csapat, mely soraiban ott volt a legendás Rexach - Cruyff - Neeskens trió is (a hollandus futballisták vendégjátékosként). Utóbbi gólt is szerzett az 1-1-es döntetlennel végződő találkozón.
A jelenlegi keretben 5 jelenleg is gránátvörös-kékben futballozó játékost találunk. Valdés, Piqué, Puyol, Busquets és Krkic, valamint számos La Masia nevelés, de meg kell említenünk Xavi, Iniesta és Fabregas nevét is, akik korábban szerepeltek a keretben. Sőt, a jelenleg az FC Barcelonát trenírozó Pep Guardiola is megfordult már a La Seleccióban. Ez is mutatja, hogy a Katalán nemzeti válogatottnak ott lenne a helye a nemzetközi tétmérkőzéseken, azonban eddig hiábavaló erőlködésnek bizonyult minden egyes az UEFA-hoz benyújtott csatlakozási kérelem. Az érvelésüket még a hasonló helyzetben lévő Skóciára, vagy épp Walesre hivatkozva sem fogadták el, holott abban biztos vagyok, hogy ezen válogatottak semmivel sem jobbak, vagy különbek.
A katalán válogatott élete, mindennapjai új impulzusokat kaptak 2009 őszén. A Katalán Labdarúgó-szövetség (Federació Catalana de Futból, FCF) úgy döntött, hogy a nemzeti csapat élére új edzőt keres. Pete Gratacos munkájával elégedettek voltak, de a szövetség vezetői ennél többre vágytak, többet szerettek volna elérni. Ennek érdekében 2009 nyarától kezdve folyamatos tárgyalásokat kezdtek a kiszemelt utóddal, az FC Barcelona legendás játékosával, és sikeredzőjével, a holland Johan Cruyffal. A megbeszélések eredményeként 2009. november 2-án hivatalosan is bejelentették, hogy Gratacos helyét a holland-katalán legenda veszi át. Cruyff nemcsak a kapitányi feladatokat látja el a megegyezés értelmében, hanem részt vesz a katalán szövetség szociális, jószolgálati projektjeiben is. Cruyff kinevezésének üzenete is van: Katalónia szeretné, ha nemzeti válogatottját a FIFA elismerné hivatalosnak. Erre – valljuk meg őszintén – vajmi kevés az esély. Azonban Cruyff hívó szavára a katalán sztárok jobban hallgatnak, s nagyobb bizonyossággal fogadják el a meghívást a katalán válogatottba. Jól tükrözte ezt az első kerethirdetése is a hollandusnak. Helyet kapott benne Victor Valdés, Puyol, Piqué, Xavi, Sergi Busquets és Bojan Krkics az FC Barcelonából, Oleguer Presas és Gabri az Ajax csapatából, Cesc Fabregas az Arsenalból, Fernando Navarro a Sevillából, Sergio García a Betis Sevillából. Az új trénerrel a padon az első mérkőzésre 2009. december 22-én került sor a Nou Campban. Este 22 órai kezdettel, telt ház előtt Katalónia nemzeti válogatottja Argentína legjobbjai ellen lépett pályára. A mérkőzést hatalmas „népünnepély” övezte, igazi családias este volt, amelyen a nemzeti érzés minden formája testet öltött. A meccs elején az argentin himnuszt követően felcsendültek a katalán nemzeti dal, az „Els segadors” akkordjai, s a nézők a játékosokkal együtt könnybe lábadt szemekkel énekelték azt. A mérkőzést hatalmas várakozás előzte meg, s a nézők nem csalódtak. Kiváló meccset láttak, ahol azért a válogatottért szoríthattak, amely őket is képviselte. A katalán nézők saját „fiaikért” ujjonghattak, s minden egyes megmozdulást hatalmas tapsvihar övezett. A nem hivatalos válogatott mérkőzés a katalánok 4-2 arányú győzelmét hozták: a gólokon a duplázó Sergio García, Bojan Krkics és az Espanyolos Moises Hurtado osztoztak. Az argentin csapat góljait Pastore és Angel Di Maria szerezték.
Toni Torres & Varga Tamás
|
| ||||
| |||||