A Katalán válogatott

La Selecció – Defensors de la terra!
A Katalán válogatott

 

 

Katalónia jelenlegi formájában egy autonóm közösség, mely ugyan nem jelent teljes függetlenséget, de a hosszú éveken át tartó gyakran reménytelennek tűnő küzdelemmel szemben óriási eredménynek számít. A futball az ott élő lakosság számára rendkívül fontos, elterjedését követően óriási népszerűséget szerzett, s nem egyszer a sportág nyelvén is függetlenségi vágyukat demonstrálták. Erre az FC Barcelonán kívül a Katalán nemzeti válogatott a legjobb példa. Egy válogatott, mely hontalan a futball világában, ennek ellenére létezik – „köszöni szépen, jól van.”

 

Azok, akik erre a cikkre kattintottak, s eddig eljutottak – a gyors továbblépés csábító vágyán végül felülkerekedve – valószínűleg éreznek némi késztetést a téma jobb megismerésére.
A magam részéről úgy gondoltam mindenképp ildomos, hogy némileg bántalmazzam a klaviatúrám, s néhány betű „leütése” segítségével röviden bemutassam a Katalán nemzeti válogatottat is.


Kezdjük az alapoknál!
A bevezetőben használt „hontalan” jelző mindössze arra utal, hogy a Katalán válogatott nem tagja az UEFA-nak, így a FIFA-nak sem. Ebből fakadóan nem jelentkezhet az adott szövetség versenysorozataira sem. A Katalán nemzeti válogatott több, mint száz éves történelme alatt még csak Európa-bajnoki selejtezőt sem játszott. Ez a tény már önmagában komoly kérdéseket von maga után. Van értelme egyáltalán a létezésének?


Költői kérdésnek szántam, de inkább erőt veszek magamon, s megválaszolom: Miért ne lenne? Nincs joguk? Dehogy nincs!
Egy újabb példa arra, hogy a Katalán emberek a maguk kis világában mennyire is önállóak, életképesek, életkedvtől duzzadóak, hagyománytisztelők és sportkedvelők is egyben.

Kis kitérőm után folytatom is a válogatott bemutatását.
A Katalán futballszövetséghez tartoznak, mely szervezet 1900-tól működik. Eleinte csak klubcsapatok voltak tagok – köztük természetesen az FC Barcelona is – és a szövetség nevéhez fűződik az első bajnoki rendszerű versenysorozat megrendezése Spanyolországban. 1904-ben pedig megalapították a Katalán nemzeti válogatottat.

105 éves fennállásuk során közel 200 mérkőzést játszottak, többek közt más nemzeti válogatottakkal, klubcsapatokkal és olyan válogatottakkal is, akik „hasonló cipőben jártak”, mint a La Selecció – gondolok itt például a Baszk válogatottra.

Az első mérkőzések során más klubok ellen mérettek meg, majd 1912-ben a „fények városába” utaztak, ahol első ízben egy másik nemzet válogatottja, azaz a Francia válogatott ellen bizonyíthattak. Az eredmény kissé lesújtó, hiszen nemzetközi debütálásuk után fél tucat (pontosan hét) góllal és egy szép nagyra szabott zakóval kulloghattak haza Párizsból.
Közhely, hogy a részvétel a fontos, de azért egy 7-0-s vereség után számomra legfeljebb a Pireneusok csodálatos bérceinek látványa, no meg azok a bolondos francia leányok tudták volna feledtetni a mérkőzést.
Azonban ez csak olaj volt a tűzre, s még ugyanabban az évben revánsot vettek a gallokon: a barcelonai találkozót követően önfeledten ünnepelték az 1-0-s győzelmet.

A következő években rendre rész vettek egy tartományok közti kupában, melyet Príncep d'Astúries néven rendeztek. Több volt ez, mint egy kupa, hiszen például az első két alkalommal Kasztília tizenegyével mérkőztek meg a trófeáért, s mindkétszer felül is kerekedtek ősi riválisaikon, vagy ha jobban tetszik „ellenségeiken”.

 

1924 hozta meg az első igazán jelentős mérkőzést, ekkor egy bizonyos Les Corts gyepén, mintegy húszezer mindenre elszánt Katalán fanatikussal a hátukban voltak szívélyes vendéglátói a Spanyol válogatottnak. Az FC Barcelona négy játékost is adott igazságos elosztásban a pályára lépő csapatoknak. A La Furia Roja Zamorával a kapuban és „a mágikus” Samitierrel a középpályán, míg a Katalánok színeiben egy Fülöp-szigeteki, név szerint Alcántara és egy argentin, Sagibarbá kergette a labdát.
Mielőtt még sokan zsebkendőért kapnának, hogy a homlokukról letöröljék a verejtékcseppeket, tegyük tisztába a dolgokat: „Katalán minden ember, aki Katalóniában él és dolgozik, és katalán akar lenni.” – ezért is irigylése méltó Katalónia.
A mérkőzést egyébiránt egy újabb hétgólos zakóval ért véget. Legalább a Barça-szurkólókat kárpótolta némiképp Samitier duplája.

Egy évvel később az imént említett négy culé már egyaránt Katalóniáért küzdött, s közreműködésükkel győzelmet arattak a Csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. A 2-1-re végződő mérkőzés első gólját Sagibarbá, a másodikat Samitier lőtte.

A harmincas évek közepén a brazil labdazsonglőrök sem találták a Katalánok ellenszerét: két mérkőzésen egy döntetlen és egy vereség volt a mérlegük. Ezt megfejelve még ugyanabban a hónapban leiskolázták a regnáló La Liga bajnokot, azaz az Athletic Bilbaót is.

 

A Katalánok történelmük egyik legsötétebb, legborzalmasabb időszaka következett, mely a Katalán válogatottra is hatással volt. Franco Generális diktatúrája idején minden tilos volt, ami Katalóniához köthető, a válogatott azonban valamelyest kivételt képzett, így néhány mérkőzést – köztük kétszer a spanyol nemzeti csapat ellen – lejátszott a La Selecció, azonban a korábbi évekhez képest ez jelentéktelen volt.

Mielőtt továbbugornánk egy kis adalék:
(Felhívom a figyelmet, hogy a következő sorok elolvasását a Real Madrid-szurkolók számára nem ajánlom – ha van ilyen egyáltalán –, csak és kizárólag lelki épségükre való tekintettel…)
1955-ben a Bologna ellen pályára lépő válogatott olyan vendégjátékosokkal egészült ki, mint Kubala László, vagy épp Alfredo di Stéfano. Az összecsapáson a magyar játékos kétszer, a Blancók legendája egyszer zörgette meg az olaszok hálóját, ezzel járulva hozzá a Katalánok
6-2-es győzelméhez. Természetesen aki Di Stéfano karrierjét ismeri, annak nyilván nem meglepő Alfredo pályára lépése, azonban most a Katalán válogatott
van terítéken.

 

A tábornok halálát követően először a Szovjetunió ellen játszott a Katalán nemzeti csapat, mely soraiban ott volt a legendás Rexach - Cruyff - Neeskens trió is (a hollandus futballisták vendégjátékosként). Utóbbi gólt is szerzett az 1-1-es döntetlennel végződő találkozón.

A kilencvenes évektől egyre gyakrabban lépett pályára a válogatott, s több neves nemzeti együttest is legyőzött. Legutóbb Kolumbia ellen a Camp Nou gyepén közel harmincezer szurkoló előtt arattak nagy győzelmet. Egyébként a dél-amerikaiak ellen pályára lépő szupertehetség, Bojan Krkic második gólját szerezte második mérkőzésén a Katalán válogatottban.

A jelenlegi keretben 5 jelenleg is gránátvörös-kékben futballozó játékost találunk. Valdés, Piqué, Puyol, Busquets és Krkic, valamint számos La Masia nevelés, de meg kell említenünk Xavi, Iniesta és Fabregas nevét is, akik korábban szerepeltek a keretben. Sőt, a jelenleg az FC Barcelonát trenírozó Pep Guardiola is megfordult már a La Seleccióban.

Ez is mutatja, hogy a Katalán nemzeti válogatottnak ott lenne a helye a nemzetközi tétmérkőzéseken, azonban eddig hiábavaló erőlködésnek bizonyult minden egyes az UEFA-hoz benyújtott csatlakozási kérelem. Az érvelésüket még a hasonló helyzetben lévő Skóciára, vagy épp Walesre hivatkozva sem fogadták el, holott abban biztos vagyok, hogy ezen válogatottak semmivel sem jobbak, vagy különbek.

 

A katalán válogatott élete, mindennapjai új impulzusokat kaptak 2009 őszén. A Katalán Labdarúgó-szövetség (Federació Catalana de Futból, FCF) úgy döntött, hogy a nemzeti csapat élére új edzőt keres. Pete Gratacos munkájával elégedettek voltak, de a szövetség vezetői ennél többre vágytak, többet szerettek volna elérni. Ennek érdekében 2009 nyarától kezdve folyamatos tárgyalásokat kezdtek a kiszemelt utóddal, az FC Barcelona legendás játékosával, és sikeredzőjével, a holland Johan Cruyffal. A megbeszélések eredményeként 2009. november 2-án hivatalosan is bejelentették, hogy Gratacos helyét a holland-katalán legenda veszi át. Cruyff nemcsak a kapitányi feladatokat látja el a megegyezés értelmében, hanem részt vesz a katalán szövetség szociális, jószolgálati projektjeiben is.

Cruyff kinevezésének üzenete is van: Katalónia szeretné, ha nemzeti válogatottját a FIFA elismerné hivatalosnak. Erre – valljuk meg őszintén – vajmi kevés az esély. Azonban Cruyff hívó szavára a katalán sztárok jobban hallgatnak, s nagyobb bizonyossággal fogadják el a meghívást a katalán válogatottba. Jól tükrözte ezt az első kerethirdetése is a hollandusnak. Helyet kapott benne Victor Valdés, Puyol, Piqué, Xavi, Sergi Busquets és Bojan Krkics az FC Barcelonából, Oleguer Presas és Gabri az Ajax csapatából, Cesc Fabregas az Arsenalból, Fernando Navarro a Sevillából, Sergio García a Betis Sevillából.

Az új trénerrel a padon az első mérkőzésre 2009. december 22-én került sor a Nou Campban. Este 22 órai kezdettel, telt ház előtt Katalónia nemzeti válogatottja Argentína legjobbjai ellen lépett pályára. A mérkőzést hatalmas „népünnepély” övezte, igazi családias este volt, amelyen a nemzeti érzés minden formája testet öltött. A meccs elején az argentin himnuszt követően felcsendültek a katalán nemzeti dal, az „Els segadors” akkordjai, s a nézők a játékosokkal együtt könnybe lábadt szemekkel énekelték azt. A mérkőzést hatalmas várakozás előzte meg, s a nézők nem csalódtak. Kiváló meccset láttak, ahol azért a válogatottért szoríthattak, amely őket is képviselte. A katalán nézők saját „fiaikért” ujjonghattak, s minden egyes megmozdulást hatalmas tapsvihar övezett. A nem hivatalos válogatott mérkőzés a katalánok 4-2 arányú győzelmét hozták: a gólokon a duplázó Sergio García, Bojan Krkics és az Espanyolos Moises Hurtado osztoztak. Az argentin csapat góljait Pastore és Angel Di Maria szerezték.

 


Végül írásom a legutóbbi EB - döntő legjobbjának választott játékosa, azaz Xavi Hernández véleményével zárnám, melyben a világklasszis középpályás azon nézetének adott hangot, hogy szívesebben szerepelne a Katalán válogatottban, ha annak lehetőséget adnának hivatalos mérkőzésekre is. Ez is jól bizonyítja, hogy Katalánnak lenni büszkeség, s Katalónia nem egyenlő Spanyolországgal.

 

 

Toni Torres & Varga Tamás