Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Antoni Torres – az 1970-es évek zseniális védője

Teljes neve: Antoni Torres Garcia
Születés ideje, helye: 1943. július 29. Balaguer
Halálának ideje, helye: 2003. február 26. Barcelona
Posztja: hátvéd
Nevelőegyesülete: Balaguer
Csapatai: CD Condal; Hercules Alicante; FC Barcelona (1965-76, 475/7); Hercules Alicante (1976-77)
Válogatottsága: spanyol – 5/0

A futball történelemkönyve sokszor aránytalan, és csak a gólszerzőkre emlékezik, az ő nagyságukról emlékezik meg. Pedig a csapatnak ugyanolyan fontos láncszemei azok is, akik a gólok megakadályozásában ’serénykednek’. Úgy tartja a mondás, hogy: „végy egy jó kapust”. Ha ez megvan, szükség van kiváló védelemre is. E portré a hátsó alakzat egyik legendás alakjának kíván örök emléket állítani.
Antoni Torres a katalóniai Balaguer városkában született, amely Lleida tartomány La Noguera járásának a központja. Ebben a békés miliőben nőtt fel Torres, aki itt ismerkedett meg először a futballal. Ő is, mint a fiatal focista-palánták nagy része, a csatársorba kezdte pályafutását. Kevesen gondolják ugyanis a kiváló hátvédről, hogy fiatal focistaként jobbszélsőként szolgálta csapatát, a későbbiekben került csak hátra a védelem közepére, ill. jobb oldalára. Az 1943. július 29-én született hátvéd korának egyik legkiválóbb játékosa volt, olyan, akit játékostársai példaképnek tartottak, ellenfelei tisztelték, a nézők pedig rajongva szerették. Mindig, minden mérkőzésen egy kicsit „meghalt” a pályán; az élete volt a labda és a zöld gyep. A fehér mészcsíkkal körbekerített téglalapban érezte igazán otthon magát.

Pályafutását szülővárosa csapatában kezdte: itt sajátította el a futball alapjait. Balaguerben megkapta azokat az alapokat, amelyekre építkezve a Liga egyik legjobb védőjévé válhatott. Keménysége, határozottsága a legjobb védők közé emelték, aki azonban mindig megpróbált megmaradni a fai play talaján. Soha, egyetlen ellenfelének sem okozott sérülést, mindig szabályos körülmények között próbált szerelni. Ha nem ment, odalépett, de nem durván, nem az ellenfele egészségét veszélyeztetve. Mindezt hűen támasztja alá, hogy védő létére tizenegy szezonja alatt mindössze három sárga lapot kapott, és a kiállítás sorsára sosem jutott; az 1972/73-es szezonban kapott egy, az 1974/75-ös idényben két sárga kártyát. Pedig a Primera Divisiónban 269 alkalommal lépett pályára az FC Barcelona színeiben, meccsenként átlag 87,49 percet töltve a pályán. Nem rugaszkodok el a valóságtól, amikor azt mondom: minden kor, minden játékosa számára példa értékű lehet Torres védőmunkája. Azt is ki kell emelni, hogy a 11, Barcelonában eltöltött idénye során végig alapembernek számított; edzők jöttek, trénerek mentek, de ő állandó maradt minden idényben. Utolsó idényében is, 33 évesen a 34 bajnokiból 32-szer végigjátszotta a meccset. Elképesztő adat ez is, igazán tiszteletet parancsoló.

Pályafutása kezdetén

Miután kinőtte szülővárosát, Balaguert, 1963-ban az alicantei Hercules csapatához került, hogy erősödjön, fejlődjön, ill. szokja a Liga légkörét. A Barça vezetői nem kívánták egyszerre a mélyvízbe dobni, ezért kétéves „tanulmányi útra” küldték a későbbi legendás játékost. A Klub szakmai vezetése már tizenévesen is látta benne a potenciált, a jövő nagy játékosát, mégis úgy gondolták, hogy egy kis csapatban kezdőemberként jobban tud fejlődni, mint a Blaugranánál a padon, vagy a második csapatnál. A Herculesnél két idényt töltött el, és az 1964/65-ös szezonban a Liga legjobb középhátvédjének választották. A 22 esztendős Torres számára ez igazán nagy elismerés volt, hisz pályája elején a nagy „öregeket” megelőzve lett a PD legjobb középső védője. Az elismerést követően az FC Barcelona új edzője, az argentin Roque Olsen visszahívta a katalán fővárosba Torres-t, aki nagy örömmel csatlakozott álmai klubjához, amelyet élete végéig tisztelettel, teljes odaadással szolgált – előbb játékosként, majd az utánpótlás-csapatok edzőjeként.

Az első barcelonai idényében a védelem egyik alapemberévé vált. Olyan jelentős játékosok mellett pallérozódott, mint Silvestre Eladio, Ferrán Olivella vagy éppen Joaquím Rifé. Nagy élmény lehetett a számára a csapatkapitány, Európa-bajnok Olivella oldalán játszani, aki nemcsak szárnyai alá vette az ifjú Antonit, hanem jó tanácsokkal is ellátta. Ilyen közegben nem csupán könnyen ment számára a beilleszkedés, hanem az önbizalma is könnyedén erősödött. Így rögtön első Barçás idénye végén kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapattal. Az FC Barcelona vitrinjébe került a Vásárvárosok Kupájának serlege, melyet a Real Zaragoza elleni döntő megnyerésével ért el. Torres a döntő mindkét felvonásán szerepelt, így joggal érezhette magáénak az elért sikert. Ez annál is inkább igaz, mivel a döntő visszavágójának 85. percében, 2-2-es állásnál betalált a Zaragoza hálójába, amivel hosszabbításra mentette a meccset. A ráadás 10. percében aztán Luis Pujol Codina megszerezte saját maga második találatát, amivel 4-2-re alakította a mérkőzés állását; s ezzel 4-3-as összesítéssel elhódították a VVK-trófeát. Főhősünk barcelonai karrierje tehát egy hatalmas sikerrel kezdődött, aminek ő is tevékeny részese volt. A gól elérésében az is szerepet játszott, hogy ekkor még nem a védelemben, hanem inkább a középpálya jobb oldalán számított rá Olsen, így jóval közelebb játszva veszélyeztethette az ellenfelek kapuját.
A következő idényben a beilleszkedés folyamata zajlott még. Torres pedig egyre magabiztosabb, egyre erősebb lett. Fejlődött fizikai teljesítőképessége, állóképessége. Továbbra is még a középpályán játszatta Olsen, azonban már egyre többször vonta vissza a védelem jobb oldalára. Ezzel előrevetítette a pályafutásának további ívét: ugyan gyorsasága megmaradt, de erősödő testi adottságai inkább a védelemben való „alkotásra” predesztinálták. Így fokozatosan került a pálya középső harmadából a saját kapuja elé Antoni, aki ezt különösebben nem bánta, sőt! Úgy érezte, számára megtiszteltetés a gránátvörös-kék mezben szerepelni, s ha az edzői a védelemben szánnak neki szerepet, ő ott fog mindent beleadni.
A következő sikert az 1967/68-as idényben érte el a csapattal, amikor hazai környezetben is sikerült egy sorozatban a csúcsra jutniuk. Ugyan a bajnokságban továbbra sem sikerült maradandót alkotni, a kupában azonban a magasba emelhették a serleget. Hosszas, és fordulatos páros mérkőzéseken jutottak el a madridi fináléig, ahol a Real Madrid volt az ellenfél. A máig emlékezetes mérkőzést, melyen inkább a küzdelem dominált, mintsem a szépség, Zunzunegui öngólja döntötte el a Barça javára. Torres ezen a mérkőzésen is végig a pályán volt, s ekkor már a védelem jobb oldalán találjuk. Mondhatni: ekkor foglalta el végleges helyét a csapatban, vált számára állandó poszttá a jobbhátvéd szerepköre.

A csúcson – a Michels-korszakban

Torres az 1960-as/’70-es évek fordulóján vált véglegesen a csapat nélkülözhetetlen alapemberévé. Ettől kezdve szinte minden mérkőzésen pályára lépett, a neve nélkül nem kezdődött el egyetlen Barcelona-mérkőzés sem. Csupán akkor hagyott ki meccset, ha ebben valamilyen sérülés megakadályozta, de – szerencséjére – ilyesmi ritkán fordult elő. Egyrészt, kiváló erőnléti állapotban volt, másrészt, inkább ésszel, semmint erővel oldotta meg a védekező feladatokat. Felesleges csínbe sosem ment bele, gyorsaságának köszönhetően rendszeresen megelőzte ellenfelét. Ezt a mozgékonyságát középpályán eltöltött tapasztalatainak köszönhette.

Idény	Csapat	Bajnoki / gól	Perc	Sárga lap	Válogatott
1965/66	FCB	20/0	1800	0	0
1966/67	FCB	22/0	1980	0	0
1967/68	FCB	27/0	2430	0	0
1968/69	FCB	29/1	2610	0	5
1969/70	FCB	30/0	2700	0	0
1970/71	FCB	30/0	2700	0	0
1971/72	FCB	34/0	3006	0	0
1972/73	FCB	30/0	2363	1	0
1973/74	FCB	31/0	2730	0	0
1974/75	FCB	15/0	1150	2	0
1975/76	FCB	1/0	66	0	0
Összesen		269/2	11768	3	5

A holland szakember kezei alatt pedig tökéletesen „kivirágzott”. Pályafutásának csúcsát élte meg ezekben az esztendőkben, még akkoris, ha a nemzeti válogatottnál már nem jött szóba a szerepeltetése. Torres ezt nem vette rossz néven, mivel így csupán szeretett csapata mérkőzéseire kellett koncentrálnia. Rinus Michels trénerkedésének első három idényében szinte minden bajnoki mérkőzésen a pályára lépett, alig hagyott ki találkozót. Jól látható ez a fenti kis táblázatban is. Nem volt meccs, amin ne lépett volna pályára, s ne tett volna meg mindent a Barça sikeréért. A hollandus érkezésével nemcsak új, hanem eredményesebb periódus is kezdődött a Klub életében, amire a szurkolók már több, mint egy évtizede várakoztak; hosszú böjt után sikerült újra elfoglalniuk a helyüket a Primera División trónusán. Az 1973/74-es bajnoki idény is hektikusan kezdődött, a Klub harcban állt a szövetséggel Johan Cruyff játékjogának kiadásáért. Amikor ez megtörtént, olyan lendületbe kerültek, ami egyenesen a La Liga – győzelemig röpítette őket.

Ennek a menetelésnek a legszebb, legemlékezetesebb állomása volt, az 1974. február 17-én megrendezésre kerülő „El Clásícó” a Santiago Bernabéu-stadionban. Telt ház, két kiváló csapat, zseniális játékosok – minden adva volt egy csodálatos, fordulatos mérkőzés megrendezéséhez. A védelem jobb oldalán ott találjuk főhősünket, aki ezen az estén is kiemelkedőt nyújtott. Torres megalkuvást nem tűrő játékkal járult hozzá a világra szóló diadalhoz. A Real Madridot saját közönsége előtt győzte le a katalán óriás: az 5-0 arányú győzelemhez Asensi duplával, míg Cruyff, Juan Carlos és „Cholo” Sotil egy-egy találattal járult hozzá. Ezzel az estével a katalánok végleg közel kerültek a bajnoki cím elnyeréséhez, ami aztán nem maradt el.Ez az idény volt Torres számára az utolsó igazi, teljes szezon. Ezt követően kiegészítő, csere játékosként számított rá Michels. A kiváló katalán bekk pedig fenntartások, ellenkezés nélkül vállalta a csere szerepét, hisz tudta: így is méltó módon tudja képviselni a gránátvörös-kék színeket. Búcsúmérkőzésére 1976. április 11-én került sor, egy katalán derbi keretében, ahol az RCD Espanyol gárdája hazai pályán 3-0-ra megverte a Barçát. Így sajnos, Antoni Torres-nek egy vesztes mérkőzésen kellett elbúcsúznia szeretett csapatától. Ezt követően többé nem húzhatta magára a katalán csapat mezét, de nem bánkódott: egy igazán szép, dicsőséges pályafutással a háta mögött akaszthatta szögre a stoplist.

Bajnoki gólok a Blaugrana színeiben

Antoni Torres a Barça játékosaként mindössze két gólt szerzett: egyet még középpályásként, egyet pedig a jobbhátvéd posztján játszva. Az első találatot az 1968/69-es szezonban érte el, a másodikat pedig az 1970/71-es idényben.Az 1968/69-es idényt nagyon jól kezdte a csapat, sorozatban nyerték a meccseket, amihez Torres is kiváló játékkal járult hozzá. Az ominózus meccsre, amelyen első bajnoki gólját érte el, 1968. november 24-én került sor. Ezen a napon a Nou Campban fogadták a katalán rivális, az Espanyol együttesét. A meccs szikrázó küzdelmet, és kevés látványos megmozdulást hozott, s a végén 1-0-ra nyert a Barça. A találkozó egyetlen, s ezáltal győztes találatát Torres szerezte a 75. minutumban, ezzel két bajnoki ponthoz segítette csapatát.Másik bajnoki gólja két évvel később született, ugyancsak hazai közönség előtt. 1970. október 4-én, vasárnap az FC Barcelona a CE Sabadell-t, azaz egy másik katalán együttest láttak vendégül a Nou Campban. A mérkőzés egyértelmű esélyese a Blaugrana volt, ami a 4-1-es végeredményben tükröződött is. Antoni Torres a hazaiak harmadik találatát szerezte, a 73. percben.

Antoni Torres, Joaquim Rifé II és Salvador Sadurni búcsúmérkőzése a Camp Nou-ban; FC Barcelona – Stade Reims 2-0:

A visszavonulás után

Miután visszavonult az aktív labdarúgástól, nem szakadt el a zöld gyeptől, s a Klubtól sem. Elsősorban az utánpótlás-nevelésben látta a perspektívát, ezért gyermekekkel kezdett el foglalkozni. 1984-ben, egykori csapattársaival, megalapította a TARR-futballakadémiát, amely tehetséges fiatalok képzését, fejlődését, tanítását volt hívatott fejleszteni. Ebben a kezdeményezésben Torres, Asensi, Rexach és Rifé vettek részt, innen a ‘TARR’ elnevezés. A sikeres kezdeményezés volt az egyik alapja a következő esztendőkben meginduló fejlődésnek, ami az utánpótlás-bázis kiszélesedését, eredményességét vonta maga után. Emellett a Castellón és a Hercules csapatánál is edzősködött egy rövid ideig, de 1986-ban végleg visszatért egykori csapatához, amelyet élete végéig hűséggel, teljes erőbedobással szolgált, mígnem a gyilkos kór leterítette. Bántóan fiatalon, 59 esztendősen ragadta el a rák az élők sorából a Barça legendás jobbhátvédjét.

A katalán egyesület tagjaként egyszer nyert bajnokságot (1973/74), kétszer Spanyol Kupát (1967/68, 1970/71), egyszer Vásárvárosok Kupáját (1966), ill. 1971-ben megnyerte a VVK-szuperdöntőjét is a Leeds elleni meccsen.

Antoni Torres egyike volt a Barça azon játékosainak, aki nemcsak játékával, hanem emberségével, klubszeretetével is beírta nevét a csapat históriás könyvébe. Középpályásként kezdte pályáját, de jobbhátvédként emelkedett a csúcsra. Összesen hét alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, amiből a legemlékezetesebb az 1966-os VVK-döntőben elért találata volt, aminek köszönhetően esély nyílt a cím elnyerésére. Legyünk rá büszkék, emlékét, játékát őrizzük meg emlékezetünkben.